| A nagymányoki iskola fúvós zenekara új karnagyot kapott. Más újdonságok, például számítástechnikai fejlesztések is várhatók az intézmény háza táján.
Nem a legjobb állapotban találta az új karmester a nagymányoki fúvósokat. Kezdtek szétszéledni a zenészek, hisz több vezetőváltást is elszenvedett az együttes az elmúlt években. Ám Cordenau Mircia ebben a tanévben kézbe vette a dolgokat, összetrombitálta fúvósokat, újjászervezte a zenekart. A zenészek részben a helyi általános iskola növendékei, részben azok a közép- és főiskolások, akik korábban itt tanultak.
Az igazgatónő, Wusching Rita reméli, hogy ezzel hosszú távra megoldódnak a zenekar problémái. A zeneiskola a nagymányoki oktatási intézmény büszkesége, az ott tanuló gyerekek sok szép eredményt értek már el. A fúvósok is többször szereztek arany minősítést. Négy főállású zenetanárt és három óraadót foglalkoztatnak. Zongorát és fúvós hangszereket oktatnak. Az elhelyezésük is korszerű, a 2007-es iskolafelújítás után költözhettek egy új épületszárnyba.
Arra is kitért az igazgatónő, hogy az intézményfelújítás folytatódik. Tavaly a homlokzat készült el, az idén az elektromos hálózatot modernizálják, és szeretnék két tanterem alapbetonozását is elvégeztetni, mert azoknál még a padló salak alapon fekszik. Folyamatban van olyan pályázatuk is, melynek eredményeként öt interaktív táblához és 16 számítógéphez juthatnak. A nagymányoki gyerekek egyelőre a teleházba járnak számítógépezni. Ha az iskola megkapja az új gépeket, ez a kényszer szülte helyzet megszűnik.
(Forrás: teol.hu )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése